2019. február 27., szerda

A Szekeres alfája: a Capella

Verőfényes nap után izgatottan mentem ki késő este csillagvadászatra. A Mars már lement, vagy legalábbis nagyon alacsonyan volt a nyugati horizont fölött. Legutóbb már ránéztem, de csak igen fényes, csillagszerű képet mutatott. Ha majd meglesz a nagyobb nagyítást lehető tevő Plössl okulárom, újra megtekintem, no meg egy Barlow lencse is kellene. Lesz mit fejlesztenem a következő hónapok során.
Télen az ég átlátszósága nem valami jó, szinte mindig ködszerűen szürkés. A mélyfekete hátteret szeretem, de erre alighanem várnom kell a jobb idők megérkeztéig.
Egy magasan, a zenit felé közelebb lévő csillagképet kerestem, és az Aurigára esett a választásom. Ráálltam a bétájára, jó nagy tumultus volt a környezetében halvány csillagokból. Túl nagy falat volna lerajzolni, így átugrottam a Capellára, az ég hatodik legfényesebb objektumára. Megragadott az a dupla hármas csillagokból álló "pajzs", ami mintha jobbról védelmezné, rajzolni kezdtem. Nem elég pontos, de a lényeg látszik.

 Az alsó kép készítőjét sajnos nem ismerjük, de szintén a Capellát fotózta le. Ez utóbbin a két hármas csillag jobb oldalt, alul húzódik. Most szembesültem csak vele, hogy a Capella valójában kettőscsillag, igaz senki se tudja bontani, mivel a két tag mindössze 0,04"-re van egymástól. A külső hármas csillag alsó tagját talán egy fél magnitúdóval halványabbnak véltem, de mindenképp 7-es felett lehet. A Stellarium szerint fentről lefelé haladva: 6.9, 8.05, 8.75 mg. Érdekes, fényesebbnek gondoltam őket.
Mindjárt három Messier objektum is van itt a közelben /M36-37-38/, gondoltam rájuk keresek. Célszerűbbnek találtam a túloldalról, a Taurus bétája felől közelíteni, és vagy 20 percen át "bogarásztam" a környéket, de a halom csillag között sehogy sem akadtam rájuk. Ilyenkor jönne jól egy motoros vezérlésű ekvatoriális állvány az azimutális helyett. De nem adom fel, nagyobb nagyítással,
esetleg szűrők közbeiktatásával lehet, hogy többre megyek a jövőben. Mivel a csillagkép cirkumpoláris, bőven lesz lehetőségem időről-időre letapogatni alaposabban.

2019. február 22., péntek

M103 morzsák

Február 20.-án viszonylag jó égi körülmények között mentem ki észlelni. A Kassziopeiában terveztem kicsit körülnézni. Kicsit az E betűhöz tudnám hasonlítani ilyenkor az alakját, függetlenül attól, hogy W formájában vonult be a köztudatba.
Hamar ráálltam a keresőtávcsővel a Delta Cas-ra, de mivel nem találtam különösebben érdekesnek, legalábbis rajzolhatóság szempontjából, gondoltam megpróbálkozok a közeli M103-al. Nagyon szépnek mutatkozott, bár az én kis távcsövemben a halmaz tagjaiból csak morzsák, pár darab volt látható. Ilyen budapesti fényszennyezés mellett még ennek is örültem. Megpróbáltam lerajzolgatni az egyes tagokat.

A három legfényesebb komponense számomra egyforma fényességűnek tűnt,  de csak talán azért mert 0,5 vagy 1 mg különbséget nem érzékelek a tapasztalatlan szememmel /még/. Színeket persze nem láttam, de ha összevetjük az objektumról a National Youth Space Center, hasonló szögben készült fotójával, egy-két érdekesség kiderül.

https://apod.nasa.gov/apod/image/0102/m103_kpno_big.jpg
A középső tag narancsos, a rajzomon éppen körülötte, azzal mintegy háromszöget képezve észleltem két halványabb csillagot. Vajon miért? A színkülönbségek viszont rámutatnak, hogy akár nagyobb fényességkülönbség is fennállhat a három középső objektum között.
Ezután még megnéztem az Epszilont, a Segint, és mivel kezdtem szétfagyni, úgy döntöttem csomagolok.