2019. március 31., vasárnap

Éta és Zéta Aurigae

Napok óta csillagos az ég, de az átlátszóság eddig nem volt valami jó, a mai este azonban egy fokkal jobbnak ítéltem meg, így fél 10 tájt kipakoltam.
Legutóbb már megnéztem a Szekeres alfáját, bétáját, gondoltam itt az ideje sorra venni a többi fényesebb objektumait is. Kezdtem az epszilonnal, majd visszatértem a Capellára, abban bízva, hátha meglátom a hozzá egészen közel található NGC1883-as nyílthalmazt. Csak a nagy üresség köszönt vissza rám. Utólag kiderült, hogy a maga 12 magnitúdós fényességével esélyem se lett volna rá. Időközben a csillagkép egyre süllyedt le a horizont felé, elkezdtem aggódni a fokozódó fényszennyezés hatásaitól tartva.
Érdekes témának ígérkezett az Éta és Zéta Aurigae páros, ami nemcsak hogy szabadszemes, de kisebb nagyítással még egy látómezőben is élvezhető.

Az Éta 3,18 mg, és mintegy 243 fényévre van a Napunktól, attól ötször nagyobb tömegű, 955-szer nagyobb fényerővel.
A Zéta egy kettős és változócsillag egyben. Az A és B tagok egymás körüli keringési pályája a látószögünkkel majdhogynem egy síkba esik, így talán ez is oka lehet, hogy felbontani nem tudtam őket. 972 nap alatt kerülik meg egymást. 3,7 és 3,97 között változtatja a Zéta fényességét, de mivel szinte egyforma fényesnek láttam őket, gondolom most a 3,7-es értékhez lehetett közelebb, bár ilyen kis differencia mellett ezt így nehéz megítélni. Az Éta fehér volt, a Zéta határozottan vörösnek látszódott. Kettőjük között, a kör középen látható halvány csillag, valamint a jobb oldali is csak elfordított látással csillant be.
https://it.wikipedia.org/wiki/File:Zeta_%26_Eta_Aur.jpg
Az alsó képen a Palomar Obszervatórium felvétele látható a két objektumról. Itt derül ki, hogy amit én fehérnek láttam az valójában kék.
A továbbiakban ránéztem még a thétára, és innen akartam a Messier objektumokra ugrani. Az útvonal egyszerűnek tűnt, többször is nekiugrottam, de eredménytelenül. A közeli autóút felől kisugárzó fényszennyezés már szinte az Auriga alját nyaldosta, ez is közrejátszott abban, hogy feladjam mára. Ha legközelebb ezzel a csillagképpel foglalkozom, célirányosan csak a Messierekre fogok koncentrálni, elvégre három "skalpot" is begyűjthetek itt egycsapásra. /M36-37-38/



2019. március 26., kedd

Arcturus a szélben

A nap jelentős részében napsütéses idő volt 26.-án, este is egész tűrhetőnek ítéltem meg az ég átlátszóságát, felhők nem igazán zavartak bele a csillagos ég látványába. Egyedül a szél támadt fel időnként, de még ezt sem találtam olyan erősnek, hogy egy hosszabb észlelés útjába álljon, mint később kiderült elhamarkodottan döntöttem.
Csípős hideg lett 9 óra tájt, nem kis mértékben a szeles fuvallatok miatt, a Dobsonom is nagyon nehezen akart lehűlni. Mire mindent kipakoltam éreztem, hogy a mai estét rövidebbre kell fognom a tervezettnél. Az Ökörhajcsár alfájával, az Arcturussal kezdtem el szemezni. Az Alfa Bootes az égbolt harmadik legfényesebb csillaga a maga -0,05 magnitúdójával. 36,7 fényévre van, úgyhogy most az 1982-ben, még a rendszerváltozás előtt kibocsátott fényét nézegettem.
Határozottan sárgának láttam, ami enyhén narancsba hajlott, nem hiába, egy vörös óriásról van szó. Elég magányosan állt a látómező közepén, a szomszédos csillagok kissé távolabb álltak tőle, sőt inkább a kör külső harmadában voltak többen. Így aztán az 50x-es nagyításnak nem is volt értelme, mert nem lett volna mit berajzolnom. Egyre hidegebb lett, egy pillanatra elgondolkodtam, hogy talán kesztyűt kellene húzni. Egy-egy halvány csillag bevillant 2 óránál, de mivel a szél időnként erősen felkorbácsolódott /ami nagyon zavart/, nem tudtam eléggé odakoncentrálni, ezért rárajzolni se mertem. Percekig meredtem az okulárba, de nem jött be új objektum, úgyhogy főleg az erős szélre és a hidegre való tekintettel a mai estét berekesztettem.

2019. március 23., szombat

Fókuszban a Canis Minor

Március 17.-én verőfényes napunk volt, estére is derült ég volt előrejelezve, így izgatottan vártam az esti észlelést. Az ég átlátszósága ugyan nem volt valami jó, de legalább nyugodt volt a légkör. Már kora este kinéztem a Kis Kutya csillagképet. Terjedelménél fogva nem nagy területet foglal el az égbolton, Messier objektumot nem tartalmaz, így hamar végignézhetőek a fontosabb csillagai.
Hamar ráálltam a Procyonra, a Canis Minor alfájára. Igen fényes /0,37 mg/, az égbolt nyolcadik legfényesebb csillagáról van szó, és "mindössze" 11 fényévre van tőlünk. Hosszan tanulmányoztam, sok csillaggal nem igazán volt körülvéve, de mellénézéssel még mintha bevillant volna egy halvány. Átálltam 50x-es nagyításra kockáztatva azt, hogy esetleg csillagot "vesztek", de éppen ellenkezőleg történt, bizonyossá vált az a kis halvány csillagocska a Procyon mellett, ami már 30x-os nagyítással is sejthető volt.



Érdemes megtekinteni ezt a Procyonról készült, 2017-es fotót, amit egy Bresser Messier AR-102XS/460-as távcső segítségével észleltek. Lényegesen részletgazdagabb, de a csillagkép hasonló helyzetében készült, így néhány fényesebb objektuma jól összevethető az általam észleltekkel.
A Canis Minor alfájáról tudjuk, hogy kettőscsillag, a Procyonnak egy halvány /10,7 mg/ fehér törpe kísérője van, a páros közel 41 év alatt kerüli meg egymást, A főcsillag egyrészt gyakorlatilag elnyomja fényével a B tagot, másrészt olyan közel van, hogy először csak 90 cm-es lencsés távcsővel tudták detektálni vizuálisan, még 1896-ban. Elérhető egy fotó a páros 2012-ben megfigyelt helyzetéről.
https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/b1/Procyon_A_and_Procyon_B_%2829468251154%29.jpg
Mindössze 5 szögmásodpercre vannak egymástól. Jól látszik, hogy majd 2028-ban lesz a B tag a legnagyobb elongációban, akkor talán kedvezőbb körülmények kínálkoznak az észleléséhez, de akkor is csak inkább obszervatóriumok számára. Ha már Procyon, akkor nem maradhatott ki a Gomeisa sem, a CMi bétája, de ugyanitt a gammája is megfigyelhető volt.
Visszatérve az alfára, amikor nagy látószögű /6°-os/  okulárral tekintettem rá, benne voltak a delták is, így részletesebb megfigyelésükhöz mindössze arrébb kellett "pöccintenem" a tubust. Ezt a csoportot is megörökítettem, alul pedig a Stellarium "szemszögéből" látható ugyanaz néhány nappal később, /piros karikában kiemelve a szóban forgó csoport/ nem sokkal mielőtt a Kis Kutya csillagkép lebukott a horizont alá.