Arcturus a szélben

A nap jelentős részében napsütéses idő volt 26.-án, este is egész tűrhetőnek ítéltem meg az ég átlátszóságát, felhők nem igazán zavartak bele a csillagos ég látványába. Egyedül a szél támadt fel időnként, de még ezt sem találtam olyan erősnek, hogy egy hosszabb észlelés útjába álljon, mint később kiderült elhamarkodottan döntöttem.
Csípős hideg lett 9 óra tájt, nem kis mértékben a szeles fuvallatok miatt, a Dobsonom is nagyon nehezen akart lehűlni. Mire mindent kipakoltam éreztem, hogy a mai estét rövidebbre kell fognom a tervezettnél. Az Ökörhajcsár alfájával, az Arcturussal kezdtem el szemezni. Az Alfa Bootes az égbolt harmadik legfényesebb csillaga a maga -0,05 magnitúdójával. 36,7 fényévre van, úgyhogy most az 1982-ben, még a rendszerváltozás előtt kibocsátott fényét nézegettem.

Határozottan sárgának láttam, ami enyhén narancsba hajlott, nem hiába, egy vörös óriásról van szó. Elég magányosan állt a látómező közepén, a szomszédos csillagok kissé távolabb álltak tőle, sőt inkább a kör külső harmadában voltak többen. Így aztán az 50x-es nagyításnak nem is volt értelme, mert nem lett volna mit berajzolnom. Egyre hidegebb lett, egy pillanatra elgondolkodtam, hogy talán kesztyűt kellene húzni. Egy-egy halvány csillag bevillant 2 óránál, de mivel a szél időnként erősen felkorbácsolódott /ami nagyon zavart/, nem tudtam eléggé odakoncentrálni, ezért rárajzolni se mertem. Percekig meredtem az okulárba, de nem jött be új objektum, úgyhogy főleg az erős szélre és a hidegre való tekintettel a mai estét berekesztettem.